Eloado_Matine

Matiné zenekar

Balogh László és Gömör Tamás két jó barát, akik már több formációban is zenéltek együtt. Laci két gyönyörű kislány büszke apukája, Tominak pedig most született az első fiú gyermeke.
Buy cheap Cialis Soft 20 mg
Laci és Tomi külön-külön is rengeteg, szinte felsorolhatatlan sok stílusú zenében kipróbálták magukat. Zenéltek klubokban és nagyszínpadokon, itthon és külföldön, ismert és underground zenészekkel, de közösen eddig még nem írtak dalokat. Először a baráti társaságok csemetéinek szórakoztatására születtek meg az első dalok, amelyek óriási sikert arattak. Innen jött az ötlet, hogy a szélesebb közönség előtt is meg kellene mutatkozni.
cheap Cialis Soft 20 mg US
A „Fapapucs” című dalhoz 2014 tavaszán forgattak klipet a srácok, amit a Minimax TV csatorna azonnal fő műsoridőben kezdett el játszani, a YouTube-on pedig két hét alatt elérte a 10 ezres nézettséget.
cheap Cialis Soft 20 mg where to Buy online
A Matiné zenekar első nagylemeze 2014 nyarán jelent meg. A srácok zenei kirándulásra hívják a gyerekeket és természetesen a szülőket is, ahol a  blues, bossa nova, folk, swing, rock ballada és sok más stílus világába kalandoznak.
generic Cialis Soft Buy
A gyerekek kedvenc zenekara 2015-ben sem pihent: az év első felében megjelent a “Tündkert” című dal, később pedig a “Boldog Fülinapot”-tal rukkoltak elő.
generic Cialis Soft 20 mg Buy online